Szertelen szószaporítás 

Szűk szavaim szaporodnak,
félelmeim fáradt fekhelyén,
ártatlan álmok árvulnak,
s éjente édesre éhezve ébredek én.

Sűrű sepregetésektől,
kisebesült kínterhes kezed,
idővel ideintegetsz:
téged, tőlem távoli térben temessenek!

Szelíd szavakkal szertelen
játékokat játszom, javítva
kedvtelen, kókadt kedvemen,
s lengén lelibegek, lépcsőről lehajítva.

Ahogy jöttem 

Nincsen semmim, nincsen senkim.
Se aranyam, se harminc ezüstöm,
se örökségről végrendelkező fecnim,
mezítelen kell majd a földbe feküdnöm,
ahogy jöttem; árván, magányosan,
szeretve is halálosan.

2006-12-19 

Naplólap  

Elfeledett papírlap vagyok.
Esik rám eső, röptet a szél,
szárít a Nap, vihar megtapos,
tavasz helyett átölel a tél.

Sorsom sorolják kusza jelek,
vésőnyom váj belém kétséget,
egykori tiszta fehérségem
elveszett, teleír az élet,
gyöngybetűk gurulnak szerteszét,
szálkás szavak állnak őrséget.

Szél zilál, megtapos a vihar,
de eső után a Nap felkél,
ha megtelt a lap, elröppenek,
s a Tavasz tőlem többé nem fél.

2006-11-13 

Utópia? 

Olyan világot akarok,
ahol fejemről a kalapot
csak az őszinte tisztelet
veri le időnként a porba,
s nem kényszerít senki próba
gyanánt öles ugrásokra
a végtelen szakadék felett.

Olyan világot kívánok,
ahol a szeretet helyett,
nem libbennek lilálló ködök
hajolni kész érzelmek között,
s olyan világban élni lenne jó,
hol nem számít, mi az mi való;
járnék mezítlábas estélyeken,
s felhívhatnálak fájós éjeken.

Olyan világra vágyom én,
ahol egy őszinte vélemény
nem szül fájdalmas sebeket
és senki nem löki el
békítni vágyó kezemet.
Igen! Talán az lenne a vágyam,
hogy hihető legyen a szeretet.

(Köszönet doroteenak az első sorért és a bevillanó gondolatért!)

2005-09-26

Villanások 
 

Csillagréten játszani hívlak,
velem álmodj egyes-egyedül,
szédült árnyak ropják a táncot,
míg a felhő el nem feketül.

-o-

Nap heve éget,
porszemek félnek,
sodorja őket
vakká vált élet.

-o-

Benned nyitottam kitárt kapum,
ősöreg zár hullott a porba,
lakatlan sziget tiszta egén,
rongyos holdnak sarlója csorba.

2006-07-20

Halott virágok emlékezete 

Vázámban elpusztult virágok,
szirmaik szőnyege az asztalon.
Örökre elolvadt jégkockák
nyomai száradnak poharamon.

Hová lettél rózsák lovagja?
Hangodat elvitte a hazug szél.
Mosolyodból bimbók születtek,
sóhajaid visszhangozza az éj.

Magamban keresem arcodat,
torz tükörre kusza emlék tapad,
vésőm fájdalom-köveket váj,
szilánkok nyomán könnypatak fakad.

Tengerbe ömlik minden bánat,
de rajta a remény hajója ring,
Rossz és Jó örök táncát járja
s vele életünk végtelen kering.

2006-07-17

Porbaveszetten, mint az elejtett csikk 

Akár egy lépcsőfordulóban eldobott csikk,
melynek parazsa él még néhány pillanatig ;
a szél görgeti, ide-oda surrog halkan,
darázs teteme mozdul a kinyílt ablakban,
a napfényben porszemek játszanak szememmel,
szomszédok köszönnek rám, szavuk keresetlen,
s én csak a csikket bámulom, a kidobottat,
a seprő jól seper, s ha kell, takaríthat.

2006-07-01

Otthoni séta  

Mikor hazamegyek,
újra gyerek vagyok,
s nem értem, hogy
az egykori nagyok,
miért néznek rám
ezer ránccal és
vénséges szemekkel,
míg búcsúzásnál
az előszoba
tükrébe nem nézek
- s már mindent értek!

2006-06-11 

Anyák napi gondolatok

Kis mamóka lennél már,
én virágot vinnék Neked,
s eldugnám a hátam mögé,
ahogy szoktam. Kezed
karomon, a puszi jár.
Keserű könnyeim nyelem,
az emlékezés fáj!

Már omló föld alatt tested,
évek óta csak álmok látnak,
cipődet örökre felvetted,
érinteni hiába vágylak.

Megöregszem lassan én is,
s nem tudom, hogy öröm-e
vagy fájdalom, ha nincs, ki
véremből-vérként gondolhatna
rám, ha már betegágyi párnám
felrázni többé nem kell, s csak
egy fejfa dicsekszik nevemmel.

2006-05-07

Bizalom 

Barátok lakáskulcsa nálam,
az enyém meg más kulcstartójában
fityeg, s van mikor csak a csend
tipeg közöttünk, hosszú perceken
át, s te tartod a hátad, hogy fát
vágjak rajt’, mérgem tüzét enyhítni
segít csendesítő szavad, s a harag
elkúszik, mint vicsorgó kutya,
ha értő kéz – mégis – végigsimít rajta.

2006-04-27

Örvény 

Beszippant,
eltüntet örökre,
szemem hiába figyel
a gyorsuló körökre,
már nincs elég
tiszta levegő sem,
csak a büszke akarás,
az dolgozik bőszen...

---

...s bevallom, régen
izgat, a mélyben,
hol minden fényen
sötétség az úr;
vajon a lélek
majd kiált? – Félek!
Vagy összetörve
megadja magát?

Letisztult csendben,
még a szél sem moccan;
a tó partján egy fa áll,
s róla vízbe pottyan
halk csendes eséssel
egyetlen levél:
- üzenetet visz -
a hajnal eljön,
s a remény majd él!

2006-04-16