Vesztemre belenéztem a Mezzón a scalás Aidába... Pont olyan, mint a miénk, csak pár zsákkal több pénzből. Igaz, Zeffirellinek eszébe jutott, hogy az egyiptomiak se hófehérek, ha már az etiópok feketék. Ehhez képest Alagnára tehettek volna sötét parókát, mert így vicces arabnak :-)
Hogy a szólamban mit keres, csak ő tudja. Hanem ez az Amonasro mégis milyen mérce szerint fér be a Scalába? Ráadásul ő meg olyan parókát kapott, amiben szabadnapos őrültnek tűnik, nem királynak,  bár legalább koronája nincs :-) 

Na, megszereztem Birtwistle Minotauruszát Blu-rayen. Érdemes megnézni, nagyon hatásos darab. Az énekesek kiválóak, a rendezés egyszerű, minimalista, semmi csicsa, olyasmi, amilyenek a MüPában szoktak lenni, de többre nincs is szükség. 

Thészeuszt Johan Reuter énekli, akit nagyon imádtam a koppenhágai Ringben mint pimasz, gátlástalan, törtető ifjú Wotant. Itt még neki van a legkevésbé "színes" szerepe, de nagyon jó.

Ariadné Christine Rice, hatalmas szerep ménkű sok nehéz énekelnivalóval,  amit irigylésre méltó könnyedséggel hoz. Szép, nagy terjedelmű hang, tehetséges színésznő is.

A Minotaurusz John Tomlinson, neki írták a szerepet, úgyhogy tökéletesen fekszik a hangjához. Tetszik, hogy a mitológia szörnyetege mögött megmutatja a mű a vergődő embert, aki legalább annyira áldozat, mint akiket legyilkol. Zseniális a maszkja, egy rácsos bikafej, ami mögött látni az arcát, és egyben olyan, mint egy ketrec (piszok kényelmetlen lehet benne énekelni). A végén azért sikeresen elbőgtem magam a halálán (mondjuk az volt az egyetlen hagyományos operai jelenet, csak énekel és énekel és még mindig énekel...)

Vannak még a Kérek, akik kb. a valkürök kevésbé fennkölt görög kolléganői, konkrétan horrorisztikus jelenetekkel (viszont remek hangú szólistával). 

A fonalas ötletet Ariadné egy bizarr orákulumtól kapja, aki elvileg papnő, kontratenor, és Philip Langridge a tolmácsa. Jó volt látni-hallani, ha csak pár percre is.

Szóval: megéri. Nem mainstream darab, valószínűleg mindig csak ritkaság marad, jó lenne, ha bemutatnál még pár helyen, amíg Tomlinson aktív.

Kékszakállú oroszul :-))

Fekete-fehér film, az ősidőkből... Annyira nem is fura oroszul, nekem angolul furcsább volt. Érdekes, de kettő van Hercegből és Juditból is. Fiatal meg idősebb Herceg, a Judit két fiatalabb nő, de csak az egyik páros énekel. Judit bár ne tenné...

Barber: Antonius és Kleopátra

 1991, Chicago - torrentről, honnan máshonnan?

Kár, hogy ilyen mellőzött darab. Jó kis lendületes, tüzes zenék, iszonyú hanggyilkos női főszerep (Turandottal vetekszik szerintem), a sztori remek, a szöveg Shakespeare... mi baja vele az operaházaknak? Attól, hogy a premieren megbukott, még nem kéne leírni. Valahol félúton van a hagyományos későromantikus zene és Britten között. Nem zseniális, de amennyi középszerű izét előkotornak manapság, egy ilyen "erős négyes" darabot pláne illene többet játszani.

Fiatal, szép! Malfitano Kleopátra, prímán énekel, úgy néz ki, ahogyan kell, a meghalást ugyan túljátssza (mondjuk legalább nem kel fel félpercenként, mint egyesek).

Antonius Richard Cowan, életemben nem hallottam még róla, pedig gyönyörű pasi és úgy énekel, mint egy isten. Tipikus szexi (bassz)bariton, az előadás jó részét félmeztelenül tölti (Brünn, ez neked való darab). Imdb szerint Sharpless is volt egy Pillangó-filmben, ami megvan. Nagyon jól hozza a szenvedélyes, züllött, de még romjaiban is fenséges hadvezért. Amúgy meg walking fanservice.

Enobarbus Eric Halfvarson. Szokatlan szimpatikus szerepben látni, és ezúttal egyszer sem vág gonosz fejet. :D Szokása szerint csodásan énekel, bár a szerepben nincsenek extrém mélységek.

A darab amúgy nagyon adja magát az operához, már eredetiben is túlhajtott, mindenki hosszú monológokat vág le, mielőtt meghal. Na, itt még inkább. Enobarbus elvileg csak úgy belehal a szégyenbe/bűntudatba, itt úgy tűnik, a csatában szerzett sérülései is közrejátszanak. Előtte persze szép áriát énekel. Ez is ritka, hogy egy Halfvarson-karaktert sajnál az ember...

Octavianus? Valami tenorista. Nem értem rá odafigyelni két Férfi mellett. Ja, és a húgát fogdossa meg smárol vele, fúj, perverz.

Jah: vér. Ennyi vért még összesen nem láttam operaszínpadon. Eleve a férfiak vérrel összekenve jelennek meg a csata után (végre egy rendező, aki hajlandó realista lenni), aztán mikor Antonius a kardjába dől (nagyon durva jelenet) hektoliterszám ömlik a vér. Annyiszor bosszankodtam a "nem vérzik, hanem énekel" megoldásokon, most végre elégedett vagyok.

Trubadúrt.

Bastianini, Price, Corelli, Simionato, Karajan.

Sikerült összerakni az "abszolút" szereposztást. :D Manapság ilyet mér nem lehet? Jó bariton most is akad elég, a többi valahogy nem akar összejönni. És a mai Leonórák valahogy nem úrinők, némelyik olyan, mintha direkt játszana mindkét pasival.

Mondjuk manapság Hvorostovsky meg Jónás, addig oké. De hol vannak a nők? Szeretnék egy hihető korú, szép hangú Leonórát meg egy Azucenát, aki nem vénasszonyt. Miért lenne egy húsz év körüli fiú anyja, pláne egy olyan kultúrában, ahol korán szültek, kócos ősz banya?

Hagen: http://www.youtube.com/watch?v=MX9CFb-jMxk&feature=related

Elvileg Tomlinson, de annyira fiatal, hogy alig lehet ráismerni. Tetszik, ahogy felöltöztették, pedig amúgy eléggé (már-már paródiaszinten) hagyományosnak tűnő előadás. Hiába, Hagenről lepereg a műcsicsa, és jó főgonoszhoz illően feketében grasszál.

'S megjött a metes Billym! Persze meg is néztem, fél éjszaka, gyönyörű.

Újabb hosszú lelkendezés következik, de már megszokhattátok :D

Jé, metes közvetítés, ahol nem Levine vezényel? Ilyet se láttam még.

A díszlettel kell kezdenem, mert valami szuper, realisztikus, remekül variálható, masszív (jó metes szokás szerint), és nem spóroltak a részletekkel, amiktől igazán élethű lesz. Viszont nem giccses, ami előny.Egyszerűen kell az a jó hajófeeling, a minimalista (=spórolós) díszletektől mindig lehervadok ennél a darabnmál.

Az egyenruhák végre megfelelnek a kornak ('95-ben volt ugyanis egy változás), a hajak is jók (a hülye fehérített parókáknak nyoma sincs, mindenkinek igazi tengerészcopfja van).

A rendezés konzervatív, de ez nem jelenti, hogy nincs, nem cövekelnek nagyon, és közvetítés lévén jól látni az apró finomságokat a játékban.

Ráadásul még hozzácsaptak egy tévéinterjút is Theodor Uppmannal, igazán aranyos, sőt, volt archív bejátszás a közel elérhetetlen, majdnem-elveszett első amerikai tévéfilmből.

Énekesekről következő posztban.

Tegnap Don Paszkál a Metből. Vegyes érzelmekkel hallgattam. Nyetrebko lemondása nem azért volt sajnálatos, mert elvakult rajongója lennék - de mégis az a helyzet, hogy nagyszerű énekesnő, és a beugró hölgy, hiába énekelt hibátlanul, hangban jóval egysíkúbb szerepformálást mutatott be. De ő még legalább szolid színvonalat képviselt, ellentétben a címszereplő John Del Carlóval. A műsorvezető szerint ellenállhatatlan a szerepben. Nem láttam ősszel a HD-közvetítést, de amit hallottam, nagyon elkeserítő volt. Jellegtelen hang, aki sem a magasságokat, sem a mélységeket nem győzi, és még a hadaró-duettet sem bírja elhadarni.

Viszont jó volt Mariusz Kwiecien mint Malatesta, de különösen tetszett Matthew Polenzani Ernestóként. 5 éve Flórez énekelt ennek a produkciónak a premierén, azt hitem, mellette senki sem rúghat labdába. Szerencsére nem így van, s ráadásul egy nem agyonsztárolt énekes nyújtott az övéhez méltó teljesítményt, hanem a Met "házi" lírai tenorja. Ha másért nem, miatta érdemes volt végighallgatni az előadást. Na mg a zenekar miatt - hogy így is el lehet játszani ezt a partitúrát...